Jump to content

Megint nagyon sokat fogyasztottunk

2019. 05. 16. 19:05

Amíg tavaly augusztus 1- jére esett világszinten, addig idén már május 10. óta mi európaiak “hitelben kapunk mindent” a bolygótól. Ez így egy kicsit zavaros, nem? Elmagyarázzuk:

A Global Footprint Network minden évben közzéteszi a Túlfogyasztás világnapját. Ez azt jelenti, amikor az emberiség már annyi természeti erőforrást él fel, amit a Földünk már nem képes regenerálni, avagy a környezetünk kapacitását kivégezzük. Tavaly ez a nap augusztus 1. volt, idén viszont mi európaiak jóval korábban elértük. Ha a világon mindenhol ekkora mértékű lenne a Földünk kizsigerelése, akkor évente 2.8 bolygóra lenne szükségünk ahhoz, hogy ne haljunk meg mind rövid időn belül.

A WWF jelentése tisztán elmagyarázza, hogy bár jelentős különbségek vannak az európai országok között, egy közös bennük: nem fenntarthatóak!

Ha még ma cselekszünk, van esélyünk arra, hogy gyermekeink tiszta ivóvízhez jussanak, és ne kelljen az erőforrások hiányától, valamint a szennyezett levegőtől, illetve génmódosított ételektől félniük.

(Forrás: szevaszfaszi.hu / fotó: pixabay.com)
divatesszepseg_sticky_layer_redesign