Jump to content

A női táska alapholmijai

2019. 05. 05. 15:58

Az egészen biztos, hogy egy nő mindig maximálisan kitölti a rendelkezésre álló helyet, már ami a ridikült illet. Ha kicsi, akkor abba is beleférünk, ha viszont nagy táskával indulunk útnak otthonról, akkor azt is simán megtöltjük. Van 8 dolog, amit mindig jó, ha magunknál tartunk.

Persze ez attól is függ, hogy merre indulunk, mi a terv a nap hátralévő részében, lesz-e velünk gyerek és ha igen, akkor mennyi idős. Hiszen ha 2 éven alul gyerek is velünk tart, akkor lehet, hogy egy táska nem is elég. Bármilyen eshetőségre fel kell készülnünk, legyen szó akár időjárásról, akár kisebb balesetekről.

1.Kézfertőtlenítő

Ez főleg akkor lényeges, ha gyakran utazunk tömegközlekedésen, vagy vásárolni voltunk (a kosár vagy a bevásárlókocsi fogantyúja miatt), hiszen ezeken a helyeken hemzsegnek a baktériumok. Könnyen előfordulhat, hogy ha egész nap távol vagyunk otthonról, bekapunk egy szendvicset vagy egy szelet pizzát, s ilyenkor jó ha van a táskában kézfertőtlenítő kendő vagy gél.

2.Intim törlőkendő

Amúgy is fontos, de nyaraláskor, vagy kiránduláson még inkább lényeges, hiszen nem tudhatjuk, hogy egy számunkra idegen helyen milyen mosdóval vagy wc-vel hoz össze a sorsunk.

3.Friss lehelet

Ha befigyel egy jó kis hamburger hagymával, vagy egy tál fokhagymás tzatziki saláta, jó, ha van nálunk egy mini fogmosó készlet. A drogériákban kapható mini fogkrém, mini szájvízzel és összecsukható fogkefével, igazán kis helyet foglal el, de nagy segítség, hogy eltüntessük a gyors ebéd illatát a szánkból.

4.Száraz sampon

Az egyik leghasznosabb segítség, ha nincs időnk hajat mosni, vagy még kevésbé elmenni fodrászhoz, hogy gyönyörű frizurát varázsoljon nekünk. Ilyenkor jöhet a száraz sampon. Előkapjuk a táskából, és 5 perc alatt kész is a frissnek tűnő hajkorona.

5.Vízhólyagtapasz

Ha új cipőben megyünk el otthonról este, soha ne induljunk útnak vízhólyagtapasz nélkül. Egy bejáratlan cipő tönkreteheti az esténket, hiszen a vízhólyag nagyon hamar előjön, onnantól kezdve pedig mozdulni sem tudunk, segítség nélkül.

6.Rúzs vagy szájfény

Az ápoltság egyik alapvető eleme az ajakápolás. A kiszáradt, ajkak kirepedezése nemcsak csúnya látvány, hanem fájdalmas is lehet, ezért a rúzson és a szájfényen túl vagy mellett tegyünk be egy ajakápolót is. Így biztosan nem kerülünk kellemetlen helyzetbe.

7.Telefontöltő

Az okostelefont nem is írjuk külön, hiszen anélkül már nincs ember, aki kitenné a lábát otthonról. A töltő hiánya viszont sokszor okoz problémát. Pedig autóban vagy sok bevásárlóközpontban is van már lehetőség töltőre rakni mobilunkat, ha lemerülne.

8.Dezodor

Ez bármelyik évszakban előfordulhat velünk, de így a tavasz derekán még inkább esélyes, hogy kimelegszünk, akár sietség, akár stresszes helyzet miatt, és ilyenkor jól jön egy illatosított dezodor, amivel némileg korrigálni tudunk kellemetlen helyzetünkön.

(Forrás: nlcafe.hu / fotó: pixabay.com)
divatesszepseg_sticky_layer_redesign