Jump to content

Vigyázz a szemedre

2019. 04. 21. 17:09

Ha az egészségünkről van szó, nagyon sokszor alábecsüljük a látásunkkal kapcsolatos problémákat. Nem vesszük túl komolyan, hiszen kezdetben nem okoznak komolynak tűnő bajt. Ráadásul sokszor alaptalan hiedelmek szerint tájékozódunk, ha a szemünkről van szó.

A szem a lélek tükre. Ha őszintén egymás szemébe nézünk, abból nagyon sok minden kiolvasható. Boldogság, öröm, szorongás, félelem és még megannyi érzelem. Éppen ezért is kellene még inkább figyelmet fordítanunk szemünk egészségre. Persze mindezt tudatosan, nem a szóbeszédre hallgatva, hanem szemészorvossal konzultálva, személyre szabottan. Összegyűjtöttünk pár téves mítoszt a látással kapcsolatban.

Készen kapható szemüvegek

Nagyon sokan, főleg az idősebb korosztály tagjai közül benzinkúton vagy szupermarketekben vásárolják meg az előre legyártott szemüvegeket, mondván, hogy úgyis fogyóeszköz. A viszonylag olcsón kapható szemüvegek ugyanis pont az áruk miatt kedveltek, hiszen ha úgyis elkeveredik, akkor már jobb, ha nem került sokba. Mindezt anélkül, hogy szakember ténylegesen megállapította volna a látásromlás mértékét, mikéntjét. Sokkal rosszabbat tehetünk szemünknek, ha csak találomra a szombati bevásárlás során leemelünk a polcról egy szemüveget.

A képernyő rontja a látást

Ez sem igaz, illetve csak megkötésekkel. Egyre többen dolgozunk a számítógépet bámulva, a gyerekek is nyomkodják a tabletet, ami persze káros lehet, ha túlzásba visszük. Fontos, hogy pihentessük a szemünket munka közben is. Időnként tornáztassuk meg egy kis távolba nézéssel. Ellenkező esetben adódhatnak problémák, gyakran alakul ki rövidlátás, főleg gyerekeknél, de ez igaz minden olyan tevékenységre, ahol huzamosabb ideig nézünk közelre, olvasáskor például.

A dohányzás nem árt a szemünknek

Pedig de. A dohányzás sok minden egyéb mellett a szemünk egészségét is veszélyezteti. A dohányzás hatására ugyanis elszaporodhatnak a szabad gyökök szervezetünkben, melyek az időskori látásromláshoz, legrosszabb esetben vaksághoz is vezethetnek. Még egy ok letenni a cigit.

Elég a hunyorgás, nem kell napszemüveg

Ez a kijelentés csak abban az esetben igaz, ha nem megfelelő napszemüveget választunk. De manapság már majdnem minden napszemüveg megfelelő UV védelemmel van ellátva. Így a napszemüveg viselése már a tavaszi napoktól sem csak divathóbort, hanem fontos védelem szemünk egészsége érdekében. A UV sugárzás káros hatásai komolyak lehetnek a látásromlástól a szürke hályogon át egészen a rosszindulatú elváltozásokig.

Kontaktlencsét lehet hordani a strandon

Nem ajánlatos sem tengerpartra, sem uszodába kontaktlencsével érkezni, hiszen könnyen szennyeződhet, és akár kötőhártya-gyulladást is felléphet, ha komoly fertőzést okoz.

A répától javul a látásunk

A répától fütyülni sem tudunk jobban és a szemünk megromlott egészségét sem állítja vissza. Mindazonáltal megelőző szerepe jelentős lehet, hiszen a sárgarépa béta-karotint tartalmaz, ami antioxidáns és a szemünk egészségének megtartásához fontos A-vitamin provitaminja.

(Forrás: nlcafe.hu / fotó: pixabay.com)
divatesszepseg_sticky_layer_redesign