Jump to content

Idős ápolás testvérszemmel

2019. 01. 07. 08:06

A testvérek életében az egyik legnagyobb próbatétel akkor érkezik el, amikor arról kell dönteni, ki ápolja az idős szülőket.

Anna néni a nyolcvanhoz közelít, és bár fizikálisan bivalyerős, memóriája lassan tíz éve cserbenhagyta őt.

A jóisten az időskori demencia egy makacs fajtáját rótta ki a közgazdász nőre. Eleinte mindenki csak mosolygott Anna néni „botlásain”, kimerültségnek tudták be, amikor nem tudta elmondani, mit szeretne kérni a postán, amikor összekeverte a papírbankókat a hentesnél, és virágot vásárolt júniusban a férjének halottak napjára. Két lánya sem vette észre, hogy baj van, először akkor vitték el orvoshoz, amikor a néni volt egyetemi kollégája felhívta őket, hogy édesanyjuk az egyetem folyosóján ücsörög, várja, hogy megtarthassa az óráját. 

Állapota hónapról hónapra romlott, és bár minden létező gyógymódot megpróbáltak, be kellett látniuk, az Alzheimer-kórral szemben tehetetlenek. Kezdetét vette a fájdalmas kálvária, a két testvérnek döntenie kellett, hogyan tovább: hogyan oldják meg az ápolást, a felügyeletet, egyáltalán, kinek a feladata ez. 

A nehéz teher hamar kihozta a két testvér őszinte énjét, és míg egyikük (nevezzük őt Sárának) szabadulni akart a feladattól, addig az idősebb (legyen a neve Klára) a megoldásra koncentrált. Sára eleinte a kicsi lakásra és a két gyerekre hivatkozva tolta el magától a felelősséget, később pedig egész egyszerűen kivonta magát a feladat alól. Pedig ahogy Anna néni állapota romlott, úgy nehezedtek a problémák: miközben az emlékfoszlányok összefüggéstelenül és érthetetlenül törtek a felszínre, egy hároméves szintjére zuhant, akkor evett, ha etették; akkor ivott, ha rászóltak; türelmetlen és agresszív volt, ha pelenkázták, éjszaka pedig kísértett az álmatlanságtól. 

A szakfordítóként dolgozó Klára éjjelei és nappalai összefolytak, minden gondolata anyja körül forgott, egész nap mellette volt, nyugtatgatta, etette, társalgott vele, cicát vett neki, sétálni, kirándulni és zenei előadásokra vitte, esténként pedig a nappali közepén táncoltak, mert azt olvasta az interneten, hogy a demens emberre jótékonyan hat a tánc és a vidám légkör. Édesanyja gondozása mellett minden szabadidejét munkával töltötte, fordított, mint a gép, hiszen neki is volt két nagy fia, egy forinthitele és sárga csekkjei.

(Forrás: nlcafe.hu / fotó: pixabay.com)
divatesszepseg_sticky_layer_redesign