Emlékszel például arra, hogyan kellett levelet vagy táviratot feladni?

Tudod az idejét, mikor írtál utoljára levelet? Ma már ezt könnyedén megoldjuk egy e-maillel vagy egy üzenettel, esetleg egy telefonhívással. Nem ülünk le levelet fogalmazni, nem nyaljuk végig a borítékot, és bevallom, gőzöm sincs, mennyi bélyeget kell ragasztani ma egy levélre. A legtöbb hivatalban is bőven elég már egy e-mail, és mostanában adóbevallási határidőnél sincs sorállás a postán, elküldjük elektronikusan. Egyszerűbb és gyorsabb…

Emlékszem, mennyire vártam a postást nyáron, hátha kapok levelet egy barátomtól vagy barátnőmtől, és milyen örömmel bontottam ki a várva várt borítékot. Ha most beszélni akarok valakivel, akkor a világ bármely pontjáról akár ingyen is megtehetem az internet és az okostelefonok segítségével.

Vagy emlékszel még, milyen volt az utcai fülke előtt ácsorogni, hogy végre sorra kerülj, és telefonálhass?

Ez külön program volt gimis koromban, mert nekünk nem volt otthon telefonunk: ha beszélni akartam valamelyik osztálytársammal, betáraztam az aprót. Télen pedig jól be is öltöztem, mert ezek az utcai fülkék nagyon hidegek voltak, és izgatottan toporogtam a beszélgetés alatt: egyrészt fáztam, másrészt élveztem, hogy beszélhetek valakivel, aki nincs közvetlenül mellettem.

Régen keresztrejtvényt is másként fejtettünk

Ha valamit nem értettél, vagy nem ment a megfejtés, akkor elkezdtél keresni az otthoni könyvek valamelyikében. Én ezt egyébként kifejezetten élveztem, sőt néha még ma is így csinálom, direkt nem írom be a kérdést a keresőbe. A gyerekeim szerint puszta időpocsékolás, pedig én szeretek nosztalgiázni. Itt jegyzem meg, hogy a szótár, mint olyan, lassan teljesen eltűnik.

A randik is egészen mások voltak!

Pontosan meg kellett beszélni, hol és mikor találkozunk, és nem tudtunk az utolsó pillanatban jelezni, hogy késünk, vagy mégsem jó az időpont. És nem volt annyira könnyű becserkészni sem a kiszemelt áldozatot, nem lehetett csekkolni Facebookon az állapotát, státuszát, fotóit, és nem lehetett könnyedén dobni neki egy üzenetet. Kénytelenek voltunk ábrándos pillantásokat küldeni, és remélni, hogy viszonozza, odajön, köszön. Beszéltünk egymással, nem pedig írtunk. Találkoztunk telefonálás helyett, és azért lássuk be, nem is volt ez rossz. Moziba mentünk, nem pedig letöltöttük a filmeket. Más volt, na!

Ismeretlen helyre indulás előtt előkerült a térkép

Böngésztük az utcákat, és memorizáltuk, hogyan lehet odajutni. Aztán ha a környéken eltévedtünk, akkor kinyitottuk a szánkat, és megkérdeztük egy arra járótól, hátha tudja. Azt hiszem, régen többet beszéltünk, mert rá voltunk szorulva arra, hogy kommunikáljunk. Ma megkeressük a célpontot a telefonunk térképén, megnézzük az odavezető útvonalat, sőt a GPS-t is bekapcsolhatjuk. Így egyszerűbb, naná!

Ha valaki fényképeket akart csinálni, akkor vitte magával a fényképezőgépet, ez külön program volt

Ma erre sincs szükség, mert ott a telefon, és bármikor lőhetünk egy jó képet. És arra sem kell várnunk, amíg előhívják, hogy milyen lett, sőt azon sem izgulunk, hogy esetleg fényt kapott a tekercs.

Volt tévéújság is

A legtöbb család szorgalmasan forgatta a tévéműsort, sőt előre be is karikáztuk az érdekesebb programokat. Ma ennek már semmi jelentősége, hiszen bármikor megnézhetünk bármilyen tévéműsort, ha ez eszünkbe jut.

Ha valamit venni akartunk, akkor elmentünk érte

Üzletről üzletre jártunk, hogy megtaláljuk a megfelelő ruhadarabot, és boldogan fizettük ki, ha megvolt. Ma megrendeljük pusztán kép alapján, és házhoz szállítják. Ha nem jó, akkor visszaküldjük. Jó, persze, most is lehet üzletben vásárolni, de nagyon sok ember szívesebben rendel, és igen: ez így jó és kényelmes.

Régen pénzzel fizettünk

Ma kártyával vagy telefonnal is megtehetjük ezt, és a bankügyeket is el lehet intézni otthonról. Naná, hogy remek. Mégis, néha elfog a nosztalgia, mert ezzel sok dolog eltűnt az életünkből.