Egy közel ezerfős magyar vállalatnál kereken tíz nyitott pozíció van az IT osztályon. Informatikai szakemberekből Dunát lehet rekeszteni, elvben tehát semmi ok az aggodalomra. A jelentkezők végzettsége, tapasztalata általában megfelelő, jól is haladnak az állásinterjúk, egészen addig a pontig, amíg szóba nem kerül a fizetésigény. „Szeretném, ha közelítene az egymillióhoz!” – válaszolja a jelentkezők többsége az ott dolgozó HR-esek szerint. Amivel egyébként lőttek az esélyeiknek, ennyit a cég nem fizet. De kicsit kevesebbet igen, és máris a jelenlegi dolgozók bére fölött vagyunk 20-30 százalékkal.

Szintén magyar vállalat. Évről évre növekszik a profit, a bérek ehhez képest alig mozdulnak. Könyvelők, pénzügyesek, adószakértők sorra állnak fel a cégtől, az itteni (nettó átlag két-kétszázötvenezres) fizetések másfélszereséért (bár a bér csak az egyik tényező). A jelentkezőket – jellemzően a húszas, fiatal harmincas korosztályt – az interjúkon itt sem kell félteni. Szemrebbenés nélkül hangzik el a nettó 400-500 ezer, amit ez a cég az adószakértőknek nem egyszer ki is fizet. Az újakat ezután a régiek tanítják be, ilyenkor „pici” feszültséget jelent a fizetések közti különbség… Hiába akarja ugyanis titkolni a cég, hogy ki mennyit keres, pontosan tudja mindenki, mennyi az annyi.

Hosszasan lehetne még sorolni a példákat, ezek az esetek ugyanis nemcsak az IT szektorban vagy az alulfizetett könyvelőknél tipikusak. Kőművesek napi tizenöt alatt már nem mennek el, plusz ebéd. (Ami minimum háromszázezer, jó, nincsenek bejelentve.) A szerelők órabére a csillagos ég. Budapesten, a belvárosban egy új felszolgáló már nem egyszer ragaszkodik a nettó minimum háromszázezerhez, miközben a kollégái esetleg csak kétszázhúsz-kétszázötvenet visznek haza havonta. Sokszor pedig hiába ajánlanak jóval magasabb összeget, senki nem akar jelentkezni a betöltetlen állásra (lásd, vidéki óvónők vagy vidéki háziorvosok esete.) Egy állásinterjún szinte mindenki jóval többet kér, mint ami az ott dolgozók fizetése. A cégek pedig sokszor kénytelenek ezt megadni, hiszen a csapból is az folyik, hogy nehéz ma jó embert találni. Ennyire egyszerű lenne a képlet? Ha igen, mi a megoldás, és mit tehet az, aki tíz éve dolgozik ugyanannál a cégnél, de nem akar váltani?

„Hatalmas a munkaerőhiány a magyar munkaerőpiacon, legyen szó gyári munkásokról, vagy felsőfokú végzettséggel rendelkező szakemberekről, ráadásul ez – párhuzamosan a munkaerő kiáramlásával – egyre csak növekszik – mondta el az NLCafénak Pék Eszter, karriercoach és HR-szakember, az Aon Magyarország Kft. munkatársa. – A megnövekedett kereslet az elmúlt években magasabb bérigényekhez vezetett, valószínűleg ez a tendencia sem fog mostanában változni. Az emberek követik a híreket, hallják egymástól a történeteket, közben gyűlnek a saját tapasztalataik is. Észreveszik, hogy ha ma elküldik az önéletrajzukat néhány helyre, négy-öt ajánlatot is kapnak. Ezért válogatósabbak, magabiztosabbak lettek.”