Réka most múlt negyven. Külsőre egy kedves, szürke egérke benyomását kelti, akit alacsony, törékeny testalkattal, szalmaszínű hajjal, babaarccal, csicsergős hanggal és elképesztő IQ-val áldott meg a teremtő. Három diplomával, három felsőfokú nyelvvizsgával a zsebében valahogy mégsem jön össze neki a siker. Egyik komolytalan munkahelyről vált a másikra, ahol rendre kihasználják, átverik, vagy olyan munkakörbe „ültetik”, amibe csak belealudni lehet.
A családja olyan, mintha nem is lenne, bár tizenkét éve ismerjük egymást, szüleivel, testvéreivel soha nem találkoztam, annyit tudok róluk, hogy valahol a keleti országrészben próbálnak egyik napról a másikra túlélni. Réka volt a családfán az első, akibe szorult annyi bátorság, hogy a fővárosban próbáljon szerencsét – igaz, inkább kevesebb, mint több sikerrel.
Életének egyetlen hibátlanul működő része a párkapcsolata: tizenhat éve már annak, hogy kitartanak egymás mellett Zolival, aki szerette őt annyira, hogy maga mögött hagyja a falut, és Budapesten kezdjen új életet. Egymás barátai, szeretői, testvérei, bástyái ők; legyenek bármennyire is küzdelmesek a hétköznapok, örömöt és vigaszt lelnek egymásban. Zoli azonban nem tud minden problémára gyógyír lenni, kedvese függősége ugyanis az ő szeretetét és eszét is meghaladja: Réka súlyos shoppingfüggő.
Mindegy, hogy a Váci utcába, a híres osztrák outletbe vagy egy új webshopba téved be, agya látványosan átkapcsol, szemei kikerekednek, légzése szaporább lesz, és teljes átéléssel veti bele magát a ruhafogasok kínálatába, hogy aztán hosszú órákra eltűnjön a próbafülkék porcicás, neonfényes zugaiban. A webes tér sem jobb, képes 2-3 órákat ruhanézegetéssel tölteni, majd a végén megnyomni egy 67 000 forintos rendelést, mert képtelen bármit is kivenni a kosárból.
Kedvenc időtöltésének furcsasága, hogy a megvásárolt ruhák hetven százalékát maximum egyszer-kétszer veszi fel, van, amit ki sem szedett még a csomagolásból – a színes ruhadarabok mintha csak a vásárlás pillanatáig érdekelnék, aztán „erejüket” vesztik. Bár fogalma sincs róla, milyen szerzeményei vannak, megválni tőlük képtelen, a gardróbbá alakult kisszobában viszont már mozdulni sem lehet a sok cipőtől, kabáttól, szoknyától, kendőtől.
Problémájáról a szűk környezetében lassan mindenki tud – kivéve őt magát, ő letudja annyival, hogy lehetne károsabb szenvedélye is. A szép szó, az észérv mit sem ér. Amire nem gondol, hogy súlyos shoppingfüggősége hatással van a környezetére – párkapcsolatára, barátságaira – is. Párja két munkát vállal, hogy valahogy a felszínen tartsa magukat, és nem jönne rosszul a sok tízezer, amit Réka hónapról hónapra eltapsol; én pedig barátként sokkal tartalmasabb közös programokra vágynék, mint egy dübörgő üzletben arra várni, hogy eldöntse, az arany vagy az ezüst pliszírozott szoknya a befutó – miközben tudom, hó végén én leszek az, akitől kölcsönkér, hogy kihúzza fizetésig.
