A szunnyadó tehetség kifejezést sokszor, sokfelől hallani, és valóban olyasmi ez, ami könnyen jó ideig, sőt, talán örökre felfedezés nélkül tud maradni. Fontos, hogy ezért a gyerekek minél több dologban kipróbálhassák magukat, és így felszínre törhessen, miben kiemelkedően jók.
A lehetőség megteremtése erre fontos szülői feladat, ám ezzel nem ér véget a teendők sora. Ha kiderült, hogy a gyerek valamiben tehetséges, könnyen nagyot lehet hibázni.A szülők számára mindig büszkeség, ha gyermekük valamiben jó, főként, ha arra derül fény, hogy kifejezetten tehetséges. Nagy hiba, ha a szülő figyelmen kívül hagyja ezt, még akkor is, ha az iskola falain belül a tanárok még mindig terelgethetik a gyereket tehetsége kibontakoztatásának útján. A szülői jelenlét mindenképpen fontos, ha a gyerek tehetségének csiszolgatásáról van szó.
Legalább akkora tévedés viszont a szülő részéről, ha túlzásba viszi a feladata teljesítését, mint az, ha nem foglalkozik a tehetséges gyerekkel. Sajnos sokan elkövetik a hibát, hogy a tehetséges gyereket, annak érdekében, hogy minél jobb legyen az adott dologban, különórák, foglalkozások tucatjára kezdik járatni, erőnek erejével gyakorlásra kényszerítik, unszolják. Ezek a tehetség kibontakozása ellen való dolgok, hiszen ez az út jó eséllyel oda vezet, hogy a gyerek megutálja azt az adott tevékenységet, melyben remekel.
Természetesen a tehetséges gyerek képességét érdemes kibontakoztatni, de mindig csak annyira célszerű beavatkozni, amit a gyerek még nem érez tehernek. Folyamatosan kommunikálni kell vele, hogy nem sok-e számára az a mennyiségű foglalkozás, amire járatják, eleget tud-e játszani, pihenni ezek mellett, és nem stresszel-e a tanulás miatt, ha az iskolán kívüli órák elveszik az idejét a felkészüléstől.
Soha nem szabad odáig sodródni, hogy a gyerek megtörjön a rá nehezedő súly, a túl sok elvárás alatt. Tehetsége csakis akkor bontakozhat ki igazán, ha a szülők és tanárok teret adnak neki ebben, és teljesíthetőnek véli a neki adott feladatokat.