Jump to content

Figyeld a testbeszédet

2018. 09. 22. 21:22

A testbeszéd könnyedén elárulja, szimpatikusnak vagy antipatikusnak talál-e a másik. Csupán pár mozdulatra kell odafigyelni.

Néhány mozdulat vagy gesztus annyira tudattalan, hogy csak nagy odafigyeléssel tudja kontrollálni őket az ember. Éppen ezért van az, hogy a testbeszéd önkéntelenül is árulkodik az érzésekről, a személyiségjegyekről és a véleményről. 

Néhány testtartás megmutatja, hogy valaki nem érzi jól magát a kialakult helyzetben, nem kedveli, sőt, kifejezetten ellenszenvesnek találja a beszélgetőpartnerét. A következő viselkedések egyértelműen antipátiáról árulkodnak.

Ha egy embert érdekli a másik, illetve annak mondandója, akkor igazán odafigyel rá - és ezt a teste is jelzi. Teljes mértékben odafordul felé: mind a felsőteste, mind a lábfeje a partner irányába néz. Ha ez nem így történik, hanem inkább elfordul egy kicsit, az arról árulkodik, hogy kellemetlenül érzi magát a helyzetben, nem szimpatizál az illetővel, és minél hamarabb szeretne menekülni a beszélgetésből. Szintén ezt mutatja, ha a megszokottnál sokkal távolabb áll a másiktól. Persze, a személyes tér betartása fontos, de, ha valaki ennél jóval messzebb helyezkedik, az szintén antipátiát jelez. Ha ráadásul a partner közeledni próbálna, ő viszont azonnal hátralép, az ellenérzés valószínűleg még erősebb, reakciója pedig azt üzeni, hogy a lehető leggyorsabban szeretné befejezni a beszélgetést.

(Forrás: femina.hu / fotó: pixabay.com)
divatesszepseg_sticky_layer_redesign