Franciaország idén szeptembertől betiltja az okostelefonok használatát az iskolákban. Az órákra eddig sem lehetett bevinni, de most már szünetekben sem lehet majd használni azokat. Sokan örülnek a rendeletnek, vannak azonban olyanok is, akik azt mondják, ez nem megoldás, hisz a 21. századi mindennapokhoz már szervesen hozzátartoznak az okoseszközök és az azokkal való kommunikáció.

Attila nagyobbik fia most kezdte a hatosztályos gimnáziumot, és a gólyatábor után rögtön létre is hoztak egy Viber-csoportot az osztálytársakkal a könnyebb kapcsolattartás érdekében, de a tanuláshoz, házi feladatokhoz is sokszor kell használniuk az internetet. Persze az ilyen típusú netezés és a félnapos virtuális térben való lézengés között azért nagy különbség van.

Kriszti, akinek két lánya van, azt mondja, ő szigorú ebben a kérdésben. „A gyerekek hároméves korukig nem néztek mesefilmet, csak könyvből olvastunk nekik mesét. A kicsi most múlt három, ő csak nemrég találkozott mozgóképekkel.

A nagy öt és fél éves korától heti fél órát játszhatott számítógépes játékot apával, most kilencévesen heti egy órát játszhat, de sokszor nem is jut eszébe. Mikor elkezdett egyedül hazajárni a suliból, kapott egy nyomógombos telefont, hogy legyen infónk arról, mikor indult, megérkezett-e. 

Egy éve, mikor elromlott a régi készülék, kapott egy okostelefont, de eddig leginkább arra használta, hogy mérje vele az idejét, amikor görkorizik. Az elmúlt két hónapban kezdte felfedezni, mi mindent lehet még a telefonnal csinálni, például rajzolni, amit papíron is imád, fotózni, háttérképet cserélni. Internet nincs a telefonon. Idei projekt, hogy megtanítsam ésszel keresni a neten. Amikor az unokatesója játszik netes játékokkal, azt nézi, időnként bekapcsolódik, de egyébként nem szokta kérni. Heti ötször sportol, és falja a könyveket.”