Jump to content

Nem mindegy, miért csalt meg a párod

2018. 09. 12. 09:30

Nem feltétlenül jelenti a hűtlenség a párkapcsolat végét, de ha a következő három ok miatt csalt meg a párod, akkor itt az ideje a szakításnak.

Vannak olyan helyzetek, amikor a megcsalás akár arra is jó lehet, hogy új alapokra helyezzétek a kapcsolatot, úgyhogy nem kell elhamarkodni a döntést. Legalábbis dr. Tammy Nelson párterapeuta szerint sokszor menthető még a szerelem a hűtlenség után is. Első körben azt javasolja a szakértő, hogy kezdjetek el beszélgetni a megcsalásról, és ha közben a következő három jelet veszed észre, akkor érdemes a szakításon gondolkodni.

1. Azért csalt meg, hogy így vessen véget a kapcsolatnak

Gyakori forgatókönyv: a párodnak nincs annyi bátorsága, hogy odaálljon eléd, és megmondja, hogy vége köztetek mindennek, helyette inkább megcsal, amivel rákényszerít, hogy szakíts vele. Nem akarja egyedül vállalni a felelősséget, így a hűtlenséggel belerángat a szakításba. Ennek jele lehet az, ha passzív-agresszívan válaszolgat, ha a hűtlenségéről kérdezed, sumákol, és még véletlenül sem mondja egyenesen az arcodba, hogy mit akar a kapcsolattól és tőled.

2. Tovább hazudik

Benne akar maradni a kapcsolatban, mert kényelmes számára, ezért hiába állsz elő egyértelmű bizonyítékkal, letagadja a hűtlenségét. Szerinte őrült vagy, és csak kitalálod az egészet, azt az e-mailt biztos más küldte a nevében, és a buliban elcsórták a telefonját, hogy szaftos üzeneteket váltsanak róla egy idegen nővel. A hazugságok azt a célt szolgálják, hogy elhitessék veled, hogy begolyóztál.

3. Megkönnyebbülsz, amikor kiderül a megcsalás

Ha belül azt érzed, mázsás súlyt vettek le a válladról, mert a megcsalás miatt van esélyed könnyen kikerülni a kapcsolatból, akkor egyértelmű, hogy szakítani kell. Ez a megkönnyebbülés a vég jele, nincs mit szépíteni rajta.

Ha mégis úgy döntesz, hogy mindezek ellenére együtt maradsz a hűtlen féllel, ne feledd, hogy a párkapcsolat egy döntés eredménye, és hogy bármikor megváltoztathatod a döntésedet. Azért maradj, mert maradni akarsz, ne azért, mert valaki ezt várja el tőled.

(Forrás: nlcafe.hu / fotó: pixabay.com)
divatesszepseg_sticky_layer_redesign