Amikor egy számunkra első pillantásra szimpatikus emberrel találkozunk, sokkal pozitívabban ítéljük meg a megnyilvánulásait, ugyanis az első benyomás kialakításakor olyan tulajdonságokat rendelünk a partnerhez, amelyre csak következtetünk, de valójában nem észlelhetünk. Ebben az első benyomásban a másik fél arcjátéka és a külső jegyei mellé tudattalanul belső személyiségjegyeket társítunk, amelyek korábbi tapasztalatainknak vannak alárendelve.

Néhány éve a Brit Kolumbia Egyetemen készült egy kutatás, mely azt vizsgálta, mennyire befolyásolja párválasztási vonzalmunkat az első benyomás. Az eredmény első ránézésre nem tér el a várttól: úgy tűnik, felnőtt korunkra ösztönösen a férfias férfiakat, illetve a nőies nőket – vagyis az ennek megfelelő érzelemvilágot – részesítjük előnyben az ellenkező nem képviselői közül.

Az viszont meglepő, hogy első benyomásként nem a testünkön, hanem az arcunkon kifejeződő érzelem az, ami eldönti, hogy mennyire találnak minket szexuálisan vonzónak az ellenkező nem tagjai. A közhiedelemmel ellentétben, a férfiak számára a „mosolygós” stratégia nem mindig kifizetődő, ha vonzónak akarnak tűnni az áhított nő szemében, de „komoly nőnek” lenni is kevésbé csábító. Sokkal inkább a dominanciát, illetve a szégyenlősséget ítélték meg vonzónak a nők, illetve a boldog, mosolygós női arcokat a férfiak. Mielőtt kétségbe esnénk, nem árt tudni, hogy a kutatók csupán az első benyomás hatását vizsgálták. Arról nem kértek véleményt, vajon barátnak vagy társnak kit választanának az alanyok.