Nagy szerencsémre az én munkám olyan, hogy térben bárhol végezhető, ahol internet van, úgyhogy hetente-kéthetente egyszer élek is az otthonról dolgozáslehetőségével. És ezeket a napokat egyszerűen imádom, mert

• csönd van. Nem szól hozzám senki, egymáshoz sem szólnak körülöttem az emberek, nem vonja el a hang a figyelmemet
• nyugalom van. Senki nem ragasztja rám az esetleges feszültségét, rossz hangulatát.
• megspórolok egy csomó időt. Ha csak az utazásra fordított időt nézem, akkor nagyjából három órát naponta. Az rengeteg. Ráadásul, amikor bejövök dolgozni, a reggeli közlekedés éppen abból az időszakomból csíp le másfél órát, amikor egyébként a leghatékonyabb vagyok. Pacsirta típus lévén nem okoz gondot a korán kelés, és nagyjából délig megyek is előre, mint a tank, de ebéd után sajnos már közel sem vagyok olyan penge, mint délelőtt. Este tízkor pedig menthetetlenül beájulok.
• És a home office további csodálatos oldala, hogy meg lehet vele úszni néhány időrabló, mérsékelten fontos meetinget is – az igazán fontosakra meg úgyis be lehet kapcsolódni például Skype-on.

Viszont ha folyamatosan otthonról kellene ténykednem, abba szerintem beleőrülnék. Egyrészt azért, mert az ember társas lény ugye, ráadásul még bírom is a kollégáimat. Másrészt pedig ha otthonról dolgozom, igaz, hogy sokkal gyorsabban végzek a napi kötelező köreimmel – például ezt a cikket is már rég megírtam volna –, viszont a sok felszabaduló időtől megrészegülve próbálok minél többet előre dolgozni, szervezni, intézni, és a végén azon kapom magam, hogy reggel 7-kor ültem le a gép elé, és még mindig pötyögök, pedig már sötét van odakinn.

Nem tudom, ha állandóan ezt csinálnám, lenne-e annyi önfegyelmem, hogy keretek közé szorítsam magam, és ne folyjon össze teljesen a munkaidőm és a magánéletem. De nálam sokkal több tapasztalattal bír ebben a kérdésben Gabi, aki évek óta otthonról dolgozik, úgyhogy volt ideje megtapasztalni a dolog jó és rossz oldalát is.

„Egyértelműen jó, hogy sokkal szabadabb vagyok, magam osztom be az időmet, odaérek a gyerekért az oviba, és nem baj, ha napközben kell elszaladnom ügyeket intézni. Cserébe egyértelműen rossz, hogy ha nem vagyok irtó fegyelmezett, nem osztom be az időmet percre pontosan, akkor éjszakába nyúlóan kell dolgozni. A home office esetén nincs olyan, hogy munkaidő, aminek a végén hazamegyek és leteszem a lantot. Itt mindig munka van, mindig ugrásra készen kell állni a saját érdekemben. Mert ha ma nem végzem el a feladataimat, dupla annyi szakad a nyakamba másnap, csak épp dupla idő nem jár hozzá.

Az elején megküzdöttem vele, görnyedtem hajnal kettőkor rendszeresen a gép előtt, hogy kész legyen, aminek kész kell lennie, szétfolyt az idő a kezem közül. Mert itthon egyszerűbb volt azt mondani, hogy csak berakom még a mosást, főzök egy gyors ebédet, megetetem a macskát, és különben is, van egy új rész a sorozatomból, majd utána dolgozom. Ezt nagy akaraterővel, a saját legszigorúbb főnökömként kellett leállítanom és azt mondanom, hogy 8-tól 16 óráig van munkaidőm, csak épp itthon. Állok folyton a saját fejem fölött, hogy felügyeljem a munkámat. Annyiban szerencsés a helyzet, hogy a gyerekek behatárolják a napot, keretet adnak neki, mert fel kell kelni korán épp úgy, mintha a munkahelyre indulnék, el kell vinni őket az intézményekbe utána pedig indul a munkaidő nekem is, ami épp addig tart, amíg haza nem jönnek az oviból, suliból. Mert utána már úgysincs sok esélyem a koncentrálásra, ha maradna feladatom, az éjszakai melót meg úgy megutáltam egy életre, hogy inkább mindent megteszek, hogy nap közben kipipáljak mindent a listámról.”

Ahogy Gabi is említi, az összeszedettség és az önfegyelem alapvető ahhoz, hogy valaki hosszú távon otthoni munkára rendezkedjen be. Ugyanakkor pszichológusok szerint egyáltalán nem való mindenkinek ez az életmód.

Ryan Hooper klinikai szakpszichológus szerint azon túl, hogy ha nem figyelünk oda, hajlamosak vagyunk térben és időben is szétfolyni, a depresszióra, szorongásra hajlamos embereken könnyen eluralkodhat az izoláció és a magány érzése, amitől súlyosbodhatnak a tüneteik. Nehezítő körülmény az is, hogy ha térben távol vagyunk a kollégáktól, nem tudjuk észlelni a nonverbális jelzéseiket, ami lecsupaszítja a kommunikációt, vagy éppen félreértések forrása lehet.

Sokaknak nagyon fontos a folyamatos visszajelzés, a bátorítás, és az otthoni munka ennek nem igazán kedvez. Ez frusztrációt okozhat, ami  Jane Scudder személyiségfejlesztő tréner szerint abban csúcsosodhat ki, hogy az ember azt éli meg, folyamatosan elérhetőnek kell lennie, bizonyítandó, hogy igenis dolgozik, nem a lábát lógatja, és inkább ráhúz még pár órát a valódi munkaidőre, amitől a feszültsége ugyan enyhülni fog, viszont a magénélete így háttébe szorul.

A szakemberek ezért azt javasolják, hogy mielőtt valaki tartós home office-ra adná a fejét, gondolja végig, hogyan viseli az egyedüllétet, mennyire képes önállóan strukturálni a napjait, és egészsége, pszichés alkata alapján alkalmas-e arra, hogy tartósan elviselje az otthoni munkavégzés összes velejáróját. Ha pedig a válasz igen, akkor érdemes figyelni három fontos dologra:

1. Alakítsunk ki magunknak dolgozószobát, -sarkot, -asztalt

Legyen egy hely, amelyhez térben is kötődik a munkavégzés, ahova leülünk, amikor dolgozni kezdünk, és ahonnan felállunk, mikor letesszük a lantot.

2. Tartsuk magunkat szigorú napirendhez

Keljünk fel meghatározott időpontban, öltözzünk fel, és legyen meg mindennek a maga időkerete az e-mialek megválaszolásától a bonyalultabb, időigényesebb feladatokon át egészen a munkaidő befejezésének időpontjáig.

3. Ne feledkezzünk meg az igényeinkről

Álljunk fel az asztaltól óránként egy kicsit, együnk – lehetőleg ne a monitor előtt –, igyunk elég folyadékot, és ha befejeztük a munkát, mozogjunk minél többet és menjünk emberek közé, szervezzünk magunknak minél több társas programot.

Ha ezekre a dolgokra figyelünk, akkor hosszú távon is tud olyan felszabadító lenni az otthonról végzett munka, mint amikor csak egyszer-egyszer van módunk rá.