Jump to content

Visszafordította az elhízást: csak ezt a 3 egyszerű dolgot tartotta be a fiatal édesanya

2017. 09. 28. 19:33

Kassidy Riekens lánya születését követően szinte képtelen volt a tükörbe nézni. A fiatal, 117 kilós édesanya úgy érezte, gyermeke nem tud majd felnézni rá, ha nem változtat az életén. 

Az elhatározás addigra érett meg benne, mire a kislány másfél éves lett. A nő ezt követően egyre tudatosabban foglalkozott azzal, hogy egészségesen éljen, még akkor is, ha ez eleinte nem ment egyszerűen.

Az anyuka tudott arról, hogy életmódja rettenetesen egészségtelen. A család szinte csak gyorséttermi ételeken élt, míg Kassidy gyakran ivott alkoholt, és erős dohányos volt. Minden akaraterejét bevetve azonban mára elhagyta ezeket a rossz szokásokat, és visszafordította az elhízást is.

Amikor a szégyen érzése odáig erősödött benne, hogy az ételeket már csak az étterem parkolójában merte megenni, úgy döntött, inkább változtat. A fiatal nő ekkor kezdte el tudatosan kiiktatni az előre elkészített, feldolgozott táplálékokat az étrendjéből, sőt, mozogni is igyekezett minél többet.

Miután leszámolt a kifogásokkal, alaposan utánajárt a fogyókúra és az edzés témáknak. Megtanult főzni néhány egyszerű ételt, kimérte magának mindennap a szükséges vízmennyiséget, míg az ételeket vasárnaponként csomagolta előre, így hetente csak egyszer kellett főznie.

A kilók el is kezdtek olvadni, ám Kassidynél hamarosan egy autoimmun betegséget, reumatoid artritiszt fedeztek fel, mely rengeteg fájdalommal és az ízületek gyulladásával jár. Ahelyett azonban, hogy emiatt feladta volna, a fiatal nő megtanult a betegség ellenére is aktívan élni, még ha ez azt is jelenti, hogy egyes gyakorlatok végzésére néhány nap teljesen képtelen a fájdalom miatt.

Saját elmondása szerint sokat segített neki, hogy a fejlődését folyamatosan naplózta. Fogyásának történetét az Instagramon is megmutatta, ahol 40 ezer követőre tett szert. A tőlük kapott bátorítás és a régi fotókhoz képest elért előrelépés gyakran lendítették túl a holtponton. Nemcsak itt követte azonban nyomon a változást, de egy magánjellegű naplót is elkezdett vezetni, melybe gondosan, őszintén felírta, mit evett és mennyit edzett.

Erőfeszítései eredményeként a nő másfél év alatt súlya felére fogyott. A egészséges életmód témájába pedig olyannyira beleszeretett, hogy ma már személyi edzőnek tanul, hogy másoknak is segíthessen.

(Forrás: femina.hu)
divatesszepseg_sticky_layer_redesign