Jump to content

A szelfibot egy új irányzata törhet utat magának

2015. 10. 19. 19:39

A szelfibot népszerűségét mi sem bizonyíthatná jobban, mint a tény, hogy lassan alapfelszereléssé válik a turisták körében, sőt a hétköznapjainkban is. Ezzel egyébként még nem is lenne baj, viszont vannak alkalmak, amelyekhez egyáltalán nem illik: Ilyenek például az esküvők.

A közösségi oldalak okozta függőség egyik legismertebb mellékterméke egyértelműen a szelfibot, amely a világ talán legkülönbözőbb véleményeit kiváltó tárgya. A fiatalabb generáció már a hétköznapjaiban is folyton magánál hordja, hiszen késztetést éreznek az érdekes történések azonnali megosztására, és ez végül is a szelfibottal a legegyszerűbb.

Persze most nem ellene, vagy épp mellette szeretnék érvelni, hiszen mint mindennek, ennek is vannak pozitív erényei.

A gond azzal van, hogy lassan az élet olyan területeire is utat törne magának a szelfibot-kultusz, ahol egyszerűen nincs helyük. Legalábbis szerintem azzal a legtöbbünk egyetért, hogy egy menyasszonynak, aki éppen vonul be az oltár elé, semmi szüksége egy ilyen eszközre, még akkor sem, ha az mindenféle fehér csipkével és fodorral van tarkítva. Márpedig az alábbi fotó bizonyítja, hogy már ilyen is létezik. Önnek mi a véleménye erről?

További érdekességekért kérjük keressék fel Facebook oldalunkat.

(Fotó: Getty, Cosmopolitan, Instagram)

divatesszepseg_sticky_layer_redesign