Az elmúlt másfél évben háromszor költöztem, így mostanra talán már elmondhatom, hogy megtanultam szelektálni. Hiába nyálaztam át minden alkalommal az összes cuccomat, az első költözéskor szinte semmit nem selejteztem le. A másodiknál már bátrabban válogattam, és alig három hete, a harmadik alkalommal egészen kegyetlen voltam. Mennie kellett például mindennek, amit elő sem vettem a dobozból az utolsó két csomagolás között. 

Azt mondják, néha nem annak a nőnek vásárolunk, aki valójában vagyunk, hanem aki lenni szeretnénk. Él bennünk egy fantáziakép saját magunkról, amit az öltözködésünkkel is meg szeretnénk erősíteni, csakhogy amikor a szekrény előtt állunk, és mérlegelünk a jól bevált és az áhított között, az esetek 99 százalékában maradunk a jól beváltnál. Az efféle impulzusvásárlást elég nehéz levetkőzni, de szerintem ez is egy képesség, amit fejleszteni lehet (és kell is).

A legtöbb nő szekrényében ott lapul (legalább) egy pár olyan magassarkú, amibe a boltban beleszeretett, de aztán sosem vagy csak egyszer viselte. Nekem ez a bátyám esküvőjére megvásárolt, extra magas sarkakkal ellátott, piros talpú csoda volt, amit a ceremónia végén azonnal levettem, és soha többé nem viseltem abból az egyszerű okból kifolyólag, hogy képtelen vagyok járni benne. Az ismerőseim megkérdezése során szinte mindenkinek volt egy hasonló példája.

Nekem ez egy Londonban vásárolt, 50-es évekbeli smaragdzöld ruha, amibe a mai napig szerelmes vagyok, és mindössze egyetlenegyszer viseltem. De szeretem nézegetni, szeretem a tapintását, szeretem, hogy az enyém ez a darabka divattörténelem. Ugyanakkor félek kitisztítani és félek viselni is. Másnak ugyanez talán a nagymamától örökölt ékszer, egy kedves ismerőstől kapott táska vagy a szerelme által vásárolt ruha. Ezekre viszont még a fenntartható divatot hirdetők is azt mondják, hogy nyugodtan tartsuk meg.

Na igen, ki ne szaladt volna már bele olyanba, hogy megvett valami rettentően izgalmas holmit, aztán végül mégsem azt vette fel arra a bizonyos alkalomra. A barátnőm szerint minden nő szekrényében ott lapulnak a „szép” ruhák, cipők, kalapok, sálak és táskák meg azok, amiket visel. Kicsit úgy, mint a hétköznapi meg az ünnepi tányérok és étkészletek. Az utóbbiak persze ott porosodnak a vitrinben, mert jobb rájuk nézni, mint használni őket.