Az 1917-es forradalom és a bolsevik hatalomátvétel utáni bő évtizedben Oroszország, illetve valamivel később a Szovjetunió ugyan nem egészen az a hely volt, ahová épeszű ember szívesen vágyna, de a művészek és a kultúra egyéb szereplői ebben az időszakban, legalábbis az ezt követő, tényleg kilátástalanul sötét és levegőtlen sztálini diktatúrához képest, illetve bizonyos határozott kereteken belül még azért viszonylag szabadon kísérletezhettek – már ha persze nem voltak éppen cenzúrázva, osztályellenségnek nyilvánítva, ellehetetlenítve, betiltva, kitiltva, esetleg kivégezve.
Sok tekintetben tehát átmeneti volt ez, az ún. új gazdaságpolitika fémjelezte időszak, így például a divatiparnak sem volt egyértelműen megszabott iránya: a húszas évek elején egyszerre volt igény a forradalom előtti chic-re és luxusra, a külföldi filmekben és magazinokban látott divatos, nyugatias ruhákra és valami újra, ami olcsóságával, praktikusságával, uniformisszerűségével és minimalista megközelítésével jobban tükrözi a kor konstruktivista és antikapitalista törekvéseit. Ilyen körülmények között igazából nem is annyira meglepő, hogy a Szovjetunióban már egészen korán, 1923-ban megjelent az Atel’e mod ruhaszalon kiadásában egy kimondottan menő és naprakész divatmagazin, az Atelier, ami nem is sokban különbözött az olyan nyugati előképektől, mint a Vogue vagy a Harper’s Bazaar.
Ebben nyilván sokat segített, hogy lap elkészítésében olyan figurák működtek közre, mint a Rekviem későbbi szerzője, a huszadik század egyik legfontosabb orosz költője, Anna Ahmatova, a világhírű festő, Borisz Kusztogyijev, a már a forradalom előtt is a divat nagyasszonyának számító Nadezsgya Lamanova, az illusztrátor Jurij Annenkovvagy szobrász Vera Muhina. Sajnos azonban az Atelier első száma rögtön annyira látványosan kapitalistára és burzsoára sikerült, hogy a szovjet vezetés azonnal el is kaszálta. Pár év múlva pedig már tényleg senkit nem érdekelt, hogy van-e világszínvonalú divatmagazin az országban. Volt az embereknek más gondjuk is.
