Jump to content

Öltözködési tippek telt keblű nőknek

2017. 09. 15. 11:37

Sokan azt gondolják, hogy csak tökéletes, nádszálvékony alakkal lehet igazán csinosnak lenni, pedig ez óriási tévhit. Akár fiús alkatú, akár molett vagy, akár derékban, akár mellben vagy erős, hidd el, egy kis körültekintéssel csodásan fel tudsz öltözni. Ehhez persze érdemes tisztában lenni a tested adottságaival, és néhány öltözködési tipp is jól jön hozzá! Ha telt kebleid miatt eddig bizonytalan voltál, most vegye át ennek helyét a magabiztosság és céltudatosság!

Manapság sem szentelnek a nők elég figyelmet annak, hogy milyen melltartót viselnek. Pedig a fehérnemű sok esetben azt is meghatározza, hogyan áll majd rajtad a ruha. Ráadásul a jó melltartó magabiztosságot, jó kiállást ad, ami mindennek az alapja.

A melltartó kiválasztásánál a nagyobb keblű nők számára a jó tartás mindennél fontosabb tényező, de ennek ellenére sem kell lemondanod a csipkékről és finom anyagokról, hiszen már sokféle stílus között lehet válogatni. Jó tudni, hogy a szélesebb vállpánt jó tartást biztosít, de ennél is fontosabb, hogy a hátpánt is jó helyen legyen, illetve kellően széles legyen, hiszen a közhiedelemmel ellentétben nemcsak a vállpánt tartja a mellek súlyát. A megfelelő méretű melltartó a mellek természetes megereszkedését is lassítja. Ami a fazonokat illeti, a push up melltartót érdemes elfelejteni, a vállpánt nélkülit úgyszintén, hiszen ez nem biztosít megfelelő tartást.

Nagyobb keblű nőknek a sportoláshoz is feltétlenül ajánlott a sportmelltartó, ami a legdinamikusabb edzés alatt is megfelelően tartja a melleket. Egy jó sportmelltartó 74%-kal csökkenti a mellek sport közbeni mozgását, amivel elkerülhetőek a hátfájdalmak, illetve a mellek feszességét is jobban megőrzi.

Tippek az öltözködéshez 

1. A vastag és merev anyagok mindenképpen kerülendőek. Inkább a lágy esésű felsőrészek között válogass.

2. Valóban igaz, hogy a sötét színek slankítanak, de sajnos egyben öregítenek is. Ha nem tél típus vagy, akinek kifejezetten színe a fekete, akkor próbáld szürkével, kékkel helyettesíteni. 

3. A nagyon élénk színeket és a nagy, feltűnő mintákat feltétlenül kerüld, mert odaterelik a tekintetet és kihangsúlyozzák a méreteket. Az apró mintákról természetesen nem kell lemondani

4. Ami a felsőrészek kivágását illeti, a magas, kerek nyakú darabokat mindenképpen kerüld el. Ezek nagyon lenyomják a melleket, és optikailag nagyobbnak mutatják a felsőtestet. Hasonlóan rossz választás a garbó is, ellenben a V kivágású darabokat neked találták ki. Ezeket rétegezheted is egymásra, vagyis egy V kivágású blúz fölé vehetsz egy mélyebb kivágású blézert vagy pulóvert. Az alsó réteg kivágása viszont mindig ízléses legyen.

5. Az elegáns ruháknál és felsőrészeknél mindenképpen figyelj rá, hogy ne legyen túlságosan vékony a pántja, mert nem tart jól, és egyszerűen nem is néz ki jól. Egy jó melltartóval szerencsére nem is esel majd ilyen hibákba, hiszen annak is vastagabb pántja van, ami fölé egy spagettipánt egyértelműen nem illik.

6. A szélesebb felsőtestet jól ellensúlyozza egy térdig vagy térd alá érő A vonalú, vagyis kiszélesedő szoknya. Ami a nadrágokat illeti, az egyenes szabású és az enyhén trapéz stílusú között érdemes válogatni. A túlságosan rövid szoknyák, illetve a sztreccsfarmerok felfelé viszik a tekintetet, így ezek kerülendők.

7. Arról biztosan hallottál már, hogy a keresztbe csíkozott pulóverek és pólók szélesítik a felsőtestet. Hasonló meggondolások miatt nem ajánljuk a rövid ujjú pólókat sem, pontosabban a mell vonalával egybeeső ujjhosszt. Ez is keresztirányba viszi a tekintet, így optikailag szélesít. A háromnegyedes ujj ezzel ellentétben szuper választás.

 

(Forrás: life.hu)
divatesszepseg_sticky_layer_redesign