Jump to content

A barátságok tudománya

2021. 03. 18. 11:06

A kutatásokból kiderült, hány óra kell ahhoz, hogy két ismeretlenből legjobb barát váljon.

A barátságok minden ember életében fontosak. Egy jó barát nemcsak az élet apró, vidám pillanatait teheti még boldogabbá, de ott van akkor is, amikor baj van, és a másiknak szeretetre, támogatásra vagy jótanácsra van szüksége.

Felnőttként azonban gyakran nem könnyű fenntartani ezeket a kapcsolatokat, és megőrizni a különleges köteléket, hiszen az emberek jó részének kevés a szabadideje a munka és az egyéb teendők mellett. Barátságokat kötni pedig még nehezebb az életkor előrehaladtával. A kutatók mindezek miatt sokszor vizsgálták a barátságokat különböző szempontokból, valamint azt, hogyan lehet a leghatékonyabban megőrizni vagy erősíteni őket. Egy kutatás során most arra voltak kíváncsiak, mennyi közösen töltött idő kell ahhoz, hogy kialakuljanak.

Kutatás a barátságról

Egy korábbi felmérés már rámutatott arra, hogy a fiatalok az idejük 30%-át, az idősek pedig mindössze 4%-át töltik az ismerőseikkel, ám az minden korosztály esetén igaz volt, hogy a közös idő fokozta a boldogságukat. Jeff Hall, a Dél-Karolinai Egyetem szociológusprofesszora ezekből az eredményekből kiindulva vágott bele egy két részből álló kutatásba. Az első során 355 olyan embert vizsgált, akik az elmúlt hat hónapban költöztek új helyre. Arra kérte őket, hogy jelöljenek meg valakit, aki potenciális barát lehet, majd különböző kérdéseket tett fel nekik az illetővel, valamint a lehetséges jövőbeli viszonyukkal kapcsolatban.

A második kutatásban frissen az egyetemre került diákokat kezdett vizsgálni, mielőtt még bárkivel bármilyen kapcsolatba kerülhettek volna. Három, majd hat hét elteltével a kialakulóban lévő barátságokról kezdte őket faggatni, és arra akart rájönni, hogy pontosan mennyi együtt töltött idő kell ahhoz, hogy szorosabbá váljon a viszony két ember között.

Ennyi idő kell a barátság kialakulásához

A két kutatás részleteit és eredményeit elemezve sikerült megállapítania, hogy 40-60 együtt töltött óra kell ahhoz, hogy közelibb ismerőssé váljanak az emberek, 80-100 ahhoz, hogy a barátjuknak nevezzék egymást, és minimum 200 ahhoz, hogy legjobb baráttá váljanak.

(Forrás: femina.hu / fotó: pixabay.com)
divatesszepseg_sticky_layer_redesign