Jump to content

Ki fizessen a randin?

2019. 10. 10. 16:32

Sokak szerint a hiteles férfiképhez hozzátartozik az is, hogy ő fizet, miközben az egyenlőség hívei számára egyértelmű, hogy felezik a cehet. A legújabb randitrend, a sneating szerint viszont a nő jóllakottan, mosolyogva és folytatás nélkül távozik. Hol az igazság?

Mind többet halljuk, és sokan a saját bőrünkön is tapasztaljuk, hogy ismerkedni, párt találni egyre nehezebb. Egymást érik az önfejlesztő képzések, tréningek, sokan coach-hoz, terápiákra járnak, hogy minél jobban megismerjék a saját működésüket, és ki tudjanak lépni a sikertelen randik ördögi köréből. A siker természetesen két emberen múlik, és bár sokszor a férfiak alkotta negatív trendekről esik csak szó, a nők részéről is vannak meredek megmozdulások, mint például a legújabb szokás, a sneating.

A félresikerült randikhoz a nők is hozzájárulnak

Azt már egy ideje tudjuk, hogy az utóbbi években a randizás nem egy pihe-puha felhőkön szökellő habkönnyű történet, helyette inkább hasonlít egy szürreális álomra, amiből szeretnénk felébredni. Az, ahogy a randikon és később az ismerkedés során egymással viselkedünk, nem új keletű, néhány viselkedési forma azonban annyira jellemzővé vált, hogy már külön nevet is kapott. Túl vagyunk már azon, hogy bárki azt gondolja, egy csodás(nak tűnő) randi után ne válhatna szó nélkül köddé a randipartner, hiszen a ghostolás fogalmát már rongyosra használtuk. Akkor sem lepődünk meg feltétlenül, ha az ismerkedési fázisban, amikor már kezdenénk közelebb engedni magunkhoz a másikat, kiderül, hogy nem csak mi vagyunk a képben: nem ismeretlen az előre nem tisztázott poliamoria sem, vagyis amikor az elvileg kétismeretlenes egyenlet jóval több szereplőt vonultat fel, mint azt elsőre gondoltuk.

Ami talán még ennél is idegtépőbb, az a curving, vagyis a hitegetés-várakozás-csalódás megbonthatatlan ördögi köre. Ha megesett már veled, hogy semmi mást nem csináltál egész nap – vagy akár egy hétvégén keresztül –, csak arra vártál, hogy végre találkozzatok, akkor téged is curvingeltek, leegyszerűsítve hitegettek. Ilyenkor nemcsak arról van szó, hogy megbeszéltek egy programot, és a randipartnered szimplán lemondja, hanem folyamatosan tologatja az időpontokat, amíg véget nem ér a nap, a hét, a hónap, közben pedig magyarázkodik, bocsánatot kér, és biztosít arról, hogy ő tényleg szeretne találkozni, és legközelebb összehozzátok. Persze egy idő után rájössz: ha rajta múlik, soha nem fogtok találkozni.

(Forrás: nlcafe.hu / fotó: pixabay.com)
divatesszepseg_sticky_layer_redesign